800 szelet „Illatos emlék” nevű diós sütemény eladásával összesen 120 ezer forintnyi adományt gyűjtöttek össze a Dobay Cukrászdák a Máltai Szeretetszolgálat Fő utcai Gondviselés Háza Idősek Otthona számára. Az adományt a vállalkozás tulajdonosa, Dobay Eszter adta át Morva Emíliának, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-magyarországi Régió vezetőjének, valamint Balog Józsefné Fehér Ilonának, a Máltai Szeretetszolgálat Közép-magyarországi Régió idősellátásért felelős szakterületi vezetőjének.
Zöld hősök címmel valósítottak meg egy környezetvédelmi projektet a Semmelweiss Egyetem szociális munka mesterszakos hallgatóinak egyéves gyakorlata során a Magyar Máltai Szeretetszolgálat monori intézményében. A fogyatékossággal élő ellátottak számára 12 hónapon át tartó foglalkozássorozatot tervezett az egyetem négyfős csoportja, a program zárásaként pedig az ellátottakkal közösen madáretetőt készítettek, melynek rendszeres feltöltése új, állandó elfoglaltságot adott a nappali ellátásban érintett fiataloknak.
Greguss Anna írása
Az ország legszegényebb településeiről érkezett 75 tehetséges gyermek adott teltházas koncertet a Máltai Szimfónia évadnyitó hangversenyén Tóth Vera és a Danubia Zenekar vendégszereplésével február 2-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A rendezvényen átadták a Jelenlét díjakat a felzárkózó településeken végzett munka elismeréseképp.
A szépkorúaknak is nagy szükségük van a mozgásra – vallja Kissné Domján Anikó, a Máltai Szeretetszolgálat önkéntese, aki két és fél éve tart szenior örömtánc foglalkozásokat a Máltai Szeretetszolgálat siófoki idősek otthonában. Az ülve végrehajtható, egyszerű koreográfiák nem csak a testre és a lélekre vannak jó hatással, hanem a demencia megelőzésére is alkalmasak.
A vörös kód riasztás január 7-i elrendelésétől január 22-ig összesen 562 bejelentést fogadott a Máltai Szeretetszolgálat hajléktalan embereket segítő budai diszpécserközpontja, ez napi szinten kétszer-háromszor több, mint általában. Hogy zajlik a munka a diszpécserszolgálatnál ebben a rendkívül feszített időszakban? Hámon Krisztina riportja.
Egy oldal amit azért hoztunk létre, hogy aki segíteni akar, egyszerűen meg tudja tenni!
tovább