A havazással tarkított, jellemzően fagypont körüli időben kilenc utcai szolgálattal és éjszakánként krízisautók működtetésével segíti Budapesten a Máltai Szeretetszolgálat a hajléktalan és bajba került embereket. A karitatív szervezet fővárosi szállást nyújtó intézményei az elmúlt napokban átlagosan 80 százalékos kihasználtsággal működtek.
Alig egy év alatt készült el a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Naszlady Attila Egészégfejlesztési Programjának részeként az egészségügyi és logisztikai központ épülete.
Megismerve magamat, megismerem a másikat – a család a bizalom legszűkebb köre. Ezt a témát járja körül a Máltai Szeretetszolgálat tudományos folyóiratának legújabb lapszáma, amelyet kerekasztal-beszélgetéssel mutatnak be december 4-én a szervezet Bem rakparti központjában. Lapszámismertető.
Két nap alatt tíz gyermeknek írtak fel szemüveget a Máltai Szeretetszolgálat nagycserkeszi vizsgálatain, köztük egy olyan kislánynak is, akié még óvodás korában összetört, és azóta vár az újra. A szemészeti szűrőbuszok és egy mozgó orvosi rendelő tevékenységét november 22-én a Nyíregyháza melletti településen egy nyílt nap keretében tekinthették meg az érdeklődők.
A Béres Alapítvány 100 millió forint értékű Béres Cseppet adományozott a velük hosszú évek óta együttműködő 12 országos karitatív és egyházi szervezet, köztük a Magyar Máltai Szeretetszolgálat részére.
Egy oldal amit azért hoztunk létre, hogy aki segíteni akar, egyszerűen meg tudja tenni!
tovább