
Idősbarát lakásprogram, Győr – idős emberek lakhatási körülményeinek javítására - ÚJRA
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Dunántúli Régiója a Győri Önkormányzattal megkötött szerződése alapján 2009. november 11-én meghirdetett pályázata folytatódik.
A pályázati kiírás idős személyek lakhatási körülményeiknek részleges átalakítással, illetve akadálymentesítéssel történő javítását célozza meg. A pályáztatással összefüggő teendőket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Dunántúli Regionális Központja végzi.
Kedves Látogató!
Sok szeretettel köszöntjük a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Nyugat-Dunántúli Régió vezetősége és munkatársai nevében!
Régiónkban, Vas-, Zala- és Győr-Moson-Sopron megyékben 21 önkéntes csoport tevékenykedik. Jelmondatunk, "A hit védelme és a szegények szolgálata" szellemében, az adományok gyűjtése és osztása, mint alaptevélkenységen kívül rendszeresek a beteglátogatások, különböző lelki, közösségi és kultúrális programok szervezése. Csoportjaink jó kapcsolatokat alakítottak ki és együttműködnek az adott települések önkormányzataival, szociális, egészségügyi és oktatási intézményeivel, a jelenlévő civil szervezetekkel.
A karitatív tevékenységen túlmenően kiterjedt intézményi ellátórendszerünk különböző szociális és gyermekjóléti alap - és szakfeladatokat lát el. A három megyében, a fogyatékkal élők és idősek segítésére 12 támogató szolgálat, 2 fogyatékosok és 1 idősek napközi otthona működik. Gyermekjóléti alapfeladatként családi napközit hoztunk létre, melyet bővíteni kívánunk. Alapfeladatként megjelenik még a közöségi ellátás is.
Évek óta folytatunk munkaerőpiaci szolgáltatást, mely kibővült speciális rehabilitációs mentori szolgálattal. Évek óta részt veszünk különböző pályázati, modellkísérleti programokban, melyek a következők:
1. Jelnyelvi tolmácsszolgálatok:
- Győr-Moson-Sopron megyei: www.jeltolmacs-gyor.hu
- Vas megyei: www.jeltolmacs-szombathely.hu
- Komárom-Esztergom megyei: www.jeltolmacs-komarom.hu
2. OFA "Ötlet" program: www.otletmaltai.hu
3. "4M" munkaerőpiaci program: www.megvaltozott.hu
4. "PLÁZA" prevenciós program: www.bunmegelozes.hu; (a program lezárult)
Köszönjük, hogy érdeklődik tevékenységeink, munkánk iránt!
Ellátottjainak és maguk nevében köszönjük támogatását és adományait!















