A szociális ágazat 100 ezer dolgozójának mond köszönetet áldozatvállalásáért és szolgálatáért a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a szociális munka napján. A szervezet ez alkalomból rövid videót tesz közzé felületein, melyben járókelők üzennek a szociális munkásoknak. A filmmel azokra a segítőkre hívja fel a figyelmet a Szeretetszolgálat, akik az élet számos területén segítik a rászoruló embereket, a mindennapokban azonban jóformán láthatatlanok maradnak.
A tanárok és a diákok is számára is megváltozott az élet a két éve indult projektoktatással a Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Technikumában, Gyöngyösön. Előbbieknek kreatívabb és élvezetesebb lett a munkájuk, utóbbiak pedig jobban megtalálják a helyüket az iskolában, miközben több figyelemben és sikerélményben lehet részük. Ettől persze még léteznek problémák is: többek között lemorzsolódás, kulturális különbségek és nehéz családi helyzetek árnyalják az összképet. De az már most látszik: ez lehet az út egy gyerekközpontú, 21. századi oktatási rendszer felé, mely a halmozottan hátrányos helyzetű fiataloknak is lehetőséget kínál és bátorítást ad.
A november 12-i szociális munka napja alkalmából 2018 óta minden évben átadott kitüntetéssel a Szeretetszolgálat a szervezeten belül a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, egészségügyi, valamint karitatív területen végzett kiemelkedő munkát ismeri el. Idén húsz máltai munkatárs és önkéntes kapta meg az elismerést.
Egy évekkel ezelőtt tett ígéret nyomán szárba szökkent a karitatív munka a Szeretetszolgálat hódmezővásárhelyi önkéntes csoportjában. Immár két éve rendszeresen mentik meg a lejárathoz közeli élelmiszereket, segítve a helyi rászoruló családokat, csökkentve az élelmiszerpazarlás mértékét is.
Huszonháromezer tüdő. Évente ennyit vizsgál a Szeretetszolgálat tüdőszűrő csapata, akik busszal és teherautóval járják az országot. Ősszel eljutottak Gönyűre is, ahol 149 lakost vizsgáltak meg kétszer három órában. Nekik nem kellett beutalót és időpontot kérni, valamint Győrbe utazni a pár perces szűrés miatt. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mozgó Tüdőgondozó és Tüdőszűrő Állomását bentlakásos szociális intézmények és cégek is helyszínre hívhatják – ez utóbbiból származó bevétel pedig az alaptevékenységet, a hajléktalan emberek ellátását támogatja.
Egy oldal amit azért hoztunk létre, hogy aki segíteni akar, egyszerűen meg tudja tenni!
tovább