Alapításának 30. évfordulóját maratoni jótékonysági akcióval ünnepelte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Tatai Csoportja. A koronavírus járvány miatt nem rendezhettek ünnepséget a jubileum alkalmából, ezért az önkéntesek úgy döntöttek, szolgálattal ünnepelnek. Két hónapon át minden hétvégén élelmiszert osztottak a tatai és Tata környékén élő rászoruló embereknek. Bondor Lajos, a Közép-Dunántúli Régió és a Tatai Csoport vezetője a Nyolcágú kereszt című műsorban elmondta, a jótékonysági akcióhoz 15 vállalkozó és közel száz önkéntes csatlakozott. „Megkerestünk vendéglátósokat, akik nemcsak megfőzték a felajánlott élelmiszereket, de sokan maguk is felajánlottak alapanyagot is. A városi művelődési ház előterében osztottuk ki az adományokat, persze betartva a járványügyi előírásokat. Az osztást a plébániákon, parókiákon keresztül is hirdettük, és kértük, hogy a hívek keressék meg azokat az embereket, akiknek erre a segítségre szüksége lehet, és ha ők nem tudnak eljönni, akkor vigyék el nekik az ételt. Vagyis apostolkodásra hívtuk őket.”
A tartósélelmiszer csomagok a család létszámához igazodva 3500–4000 forint értékűek voltak, vagyis a nyolc alkalommal összesen 5,4 millió forint értékben 7,2 tonna tartós élelmiszert osztottak ki a tatai önkéntesek. „Nem gondoltam volna, hogy ennyien fognak jönni. Összesen 1800 adag ételt osztottunk ki. Ilyen nagyszabású akciót még nem csinált a Máltai Szeretetszolgálat Tatai Szervezete.” – összegezte a jótékonysági akciót a régióvezető.

 

Nyolcágú kereszt | PODCAST · Segíteni csak jól szabad - Összefogással a rászoruló emberekért