A Szuverén Máltai Lovagrend érdemrendjét június 9-én a rend magyarországi központjában adta át Ugron Imre, a Rend magyarországi nagykövete Fra' Marco Luzzago a Szuverén Máltai Lovagrend Nagymesteri helytartója nevében. Soltész Miklós államtitkár a Pro Merito Melintensi érdemrend parancsnoki fokozatát, Rétvári Bence miniszterhelyettes és Fülöp Attila államtitkár az érdemrend tiszti keresztjét kapta. A kitüntetést a Szuverén Máltai Lovagrend 1920-ban alapította, azzal a céllal, hogy elismerését fejezhesse ki olyan tevékenységekért, amelyek a Máltai Lovagrend hírnevét szolgálják, és olyan embereknek, akik nagy érdemeket szereztek a Rend eszmeiségének és ügyének támogatásában. Pro Merito Melintensi érdemrendet elsősorban olyan személyek kapják, akik nem tagjai a Máltai Lovagrendnek.

Rétvári Bence miniszterhelyettes országgyűlési képviselőként, államtitkárként számos fontos és nagy súllyal bíró ügy mellé állt, melyek közül többet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Szuverén Máltai Lovagrend közreműködése révén valósítottak meg. Az ifjúsági önkéntesség megújítását szolgáló program több ezer tizenéves fiatalnak teremtett lehetőséget átélni azt az élményt, hogy valakivel jót tehet. A határon túlnyúló, a leszakadó településrészeken élő emberek felemelését segítő program nemcsak konkrét segítséget nyújtott a rászorulóknak, hanem a Magyar Máltai Szeretetszolgálat évtizedek alatt felhalmozott tudását és tapasztalatait is átadta a határon túl dolgozó segítő szervezetnek. Szintén a határon túl is jelentős az  egészségügyi szűrőprogram, mely magyarok tízezreit érte el. Az egészségügyi szűrőprogram emberek tízezreit érte el a határokon túli területeken is. A választókörzetében lévő településeken is számít a máltaiak szaktudására.  Az EMMI parlamenti államtitkárát a Szuverén Máltai Lovagrend a Pro Merito Melitensi érdemrend tiszti kereszt fokozatával tüntette ki. 

Soltész Miklós államtitkár a Karitatív Tanács  és a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnökeként a mindennapokban és a rendkívüli időkben is fogja össze az ország segítő szervezeteit, és fontos előmozdítója volt a karitatív szervezetek megerősítését segítő szervezetfejlesztési pályázatoknak, amelyekkel a segélyszervezetek reagáló képességét fejleszthették. Az évek során az államtitkár részleteiben is megismerte a máltiak munkáját, melynek nem csak elvi támogatója, de gyakori résztvevője is.  Az Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárát a Szuverén Máltai Lovagrend a Pro Merito Melitensi érdemrend parancsnoki fokozatával tüntette ki. 

Fülöp Attila államtitkár tevékenységét az esélyteremtés, a társadalmi felzárkózás elősegítése, az egyházi, a nemzetiségi és a családpolitikáért végzett feladatai jellemzik. Szoros kapcsolatot tart fenn a Máltai Szeretetszolgálattal, gyakori vendég a különböző intézményekben és programok helyszínein. A hivatali kapcsolatokon messze túlmutató szakmai együttműködésben dolgozik a máltaiakkal, a társadalmi felzárkózás terén hasonló szemléletmódot képvisel, mely szerint a bajban lévő embereknek nem sajnálatra, hanem esélyekre van szükségük. Az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkárát a Szuverén Máltai Lovagrend a Pro Merito Melitensi érdemrend tiszti kereszt fokozatával tüntette ki.