A jövő legfontosabb orvosi műszere az okostelefon lesz

– Blogján mesélte el azt a nyári élményét, amikor az Őrségben felvettek egy, az út szélén sétáló idős urat, aki éppen lekéste a szentgotthárdi buszt. Kiderült, hogy az egyik szívbillentyűjét cserélték, és éppen kontrollra igyekezett. Az idős úr azt is elmondta, hogy „nincs még egy olyan aranyos ember, mint az a külföldi főorvos, akinek az életét köszönheti”. Azt írja, hogy ez mind így együtt a magyar egészségügy. Ön milyennek látja?

– A szocializmusból örökölt kapacitásosok és szokások miatt még mindig meglepően jó a hozzáférés a magyar egészségügyhöz. Tudom, hogy erre most sokan csóválni kezdik a fejüket, de ők gondolják végig, hogy mennyi idő alatt, hol, hány helyen lehet orvosi ellátáshoz jutni. Ha például nincs súlyos covid járvány, akkor a háziorvosi rendelésre egytelen nap alatt be lehet jutni. Ez nagyon jó eredmény és a nálunk fejlettebb országokban sincs így. És a várólistában a különbségek nagyok, a szélső értékek, mert az átlag (pontosabban: a medián) nem rosszabb a nemzetközi átlagnál. Ráadásul az ország általános fejlettségéhez képest a technológiai lemaradásunk sem jelentős. Egy daganatos beteg számára Magyarországon is rendelkezésre áll minden olyan kezelés, ami Németországban vagy Franciaországban elérhető a társadalombiztosítás keretein belül. Mindezek alapján a magyar egészségügy helyzete és teljesítménye igenis jó, de nagy helyi különbségekkel. Ha viszont azt nézzük, hogy milyen életkorú a háziorvosi kar, illetve, hogy hány betöltetlen háziorvosi praxis van, abból azért az is látszik, hogy az alapellátás jelenlegi formája nem tarható fenn. 

– Az ország jelentős részén már most sem működik: a leghátrányosabb helyzetű települések harmadán nincs állandó háziorvosi szolgálat, ötödénél pedig tartósan betöltetlen a praxis, mindeközben az érintett területen élők egészségi állapota elmarad a hazai átlagtól. Az alapvető orvosi ellátásért és a vizsgálatokra sokszor több órás utazással tudnak csak eljutni.

– Amíg a közösségi egészségügy még egy tűrhető szinten működött, azaz nem volt ekkora a háziorvos-hiány, addig a mélyszegénységben élők is el tudtak jutni az orvosokhoz. Dolgoztam kórházban és tudom, hogy annak, aki a beutalót megkapta, a kezelésében sem volt különbség. A gát ott jelentkezett először, hogy hiába kapta meg a beutalót, ha a betegnek nincs pénze a buszra a kisvárosi rendelőintézetbe és vissza. A társadalomban jelen lévő egyenlőtlenségek az egészségügyben is leképződnek. A baj az, hogy egyre erősebb a magánegészségügy szerepe, és amennyiben ez nem változik, az komoly kirekesztést jelent mindazok számára, akiknek az effajta ellátás nem elérhető. A Magyar Orvosi Kamara véleménye szerint a magán egészségügyi szolgáltatóknak választék bővítést kellene jelenteniük, a közellátást viszont mindenkinek meg kell kapnia. Leegyszerűsítve: fontos, hogy kényelemet vehessünk a pénzünkért, ne életet.

– A terepen dolgozó szociális munkások tapasztalatai szerint a legnehezebb körülmények között élő emberek megtanulnak együtt élni a betegségeikkel, és amikor arról kell dönteniük, hogy vacsorát, netán cigarettát vegyenek vagy buszjegyet a szakorvosi rendelőbe, akkor inkább a kezelésről mondanak le. Ráadásul a gyerekeik is ebbe az elutasító hozzáállásba nőnek bele. Hogyan juthatnak ők az ellátáshoz?

– Sajnos a számok is bizonyítják ezt a problémát. Magyarországon nagyon meghatározó az iskolai végzettség a túlélés szempontjából. Az OECD legfrissebb tanulmánya szerint egy 40 éves diplomás férfi 10,7 évvel hosszabb életre számíthat, mint egy vele egykorú 8 általánost vagy még azt sem végezett ember. Szakítani kell azzal a vággyal, hogy egy egyen egyészségügy egyformán megold mindent. És ha a rendszer képességeit, szokásait a legnehezebb körülmények között élőkhöz mérjük, akkor nem vesszük figyelembe azokat, akik náluk többet tennének az egészségükért. Ezért differenciáltabb egészségügyre van szükség. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat gyakorlata bizonyítja, hogy azokon a területeken, ahol tényleg súlyos problémák vannak, speciális eszközökkel kell, és főleg: lehet közeledni a lakosokhoz.

– A Máltai Szeretetszolgálat első ilyen kísérlete még a 90-es években volt: 1995-ben indult útjára a tüdőszűrő busz abból a megfontolásból, hogy a hajléktalan emberek nem mennek el a tüdőszűrésekre, ezért a rendelést vitte el hozzájuk. Később hajléktalan emberek lábadozását segítő intézményt nyitott, de ennek akkor még ön sem örült kifejezetten. Mi változott azóta?

– Először én is húztam az orrom, amikor azt hallottam, hogy a Máltai Szeretetszolgálat egyfajta "hajléktalan kórházat" csinál. Ez diszkrimináció, megint a kirekesztő folyamat – gondoltam először: mi az, hogy egy hajléktalan ember nem mehet be egy „rendes” kórházba. Aztán elmentem megnézni és akkor megértettem, hogy az utcán élő embereket először kórház-képessé kell tenni. És beláttam azt is, hogy az a fajta odafigyelés, pozitív diszkrimináció, ami a hajléktalan ellátásban megvan, az nem várható el általánosan a kórházban. Több Máltai Szeretetszolgálatra lenne szükség, a társadalombiztosításnak is jobban kellene támogatnia ezeket a kezdeményezéseket. Ez nem karitatív szervezetek feladata lenne, jobban a rendszerbe kellene állítani ezeket a segítségeket. A megoldás az, ha speciális rétegeknek speciális megoldásokat kínálunk és ösztönzőket adunk.  A Rózsadombon nem működik az adományosztás, ahogy egy nyomorban élőt sem hat meg, ha azt mondják neki, ne gyújtson rá, és akkor hosszabb élete lesz.

– A közelmúltban Boldogkőújfalun a saját szemével győződhetett meg arról, hogyan működik a Máltai Szeretetszolgálat októberben indított telemedicina szolgáltatása, amely a felzárkózó településekre viszi el a hiányzó orvosi ellátást. Mit látott?

– Nagyon régóta figyelem és a jövő megoldásának tartom a telemedicinát. Azt gondolom, hogy a jövő legfontosabb orvosi műszere az okostelefon lesz. Ma is ezen szervezzük az életünket és nem lesz másként az egészségügyben sem.  Itt kapjuk az időpontot, az értesítéseket, a leleteinket is. Mindebből az is látszik, hogy a digitális írástudatlanság mentén új egyenlőtlenségek alakulhatnak, megint kirekesztődnek egyes emberek abból a fejlődésből, amit az e-egészégügy, a digitalizáció és a telemedicina kínál. Ezért szeretem nagyon a máltaiak projektjét, mert pontosan azt bizonyította be, hogy a telemedicinának nem kell kirekesztőnek lennie. Éppen ellenkezőleg: olyan területeken pótol ellátásokat, ahol a hagyományos ellátások nem elérhetők. Ez számomra önmagában egy fontos felismerés volt. Ráadásul úgy tűnt, hogy azok a fékek sincsenek a rendszerben, amelyektől korábban tartottam. Például attól, hogy gondot okoz majd, hogy miért nem orvos van jelen vagy az, hogy egy kamera előtt is folyik a vizsgálat, és vajon ki kukkol a másik végén... De egyik sem okozott gondot, ahogy a gépekkel szembeni bizalmatlanság sem. Féltem attól, hogy lesznek majd összeesküvés elméletek is, de egyáltalán nem éreztem averziót. Mindenkinek meg kellene értenie, hogy a telemedicina szolgáltatás nem valamit pótló, másodosztályú, a semminél jobb dolog, hanem komplexebb, minőségi ellátást tud nyújtani a betegnek. Olyan szakorvosi hálót és tudást tesz a vizsgálat mögé, ami nem elvárható a háziorvostól, aki nem képes ugyanolyan tudással rendelkezni, mint a telemedicina rendszerben elérhető belgyógyász, szülész, szemész fül-orr-gégész együttesen.  

– Az Egyesült Államokban már 15 éve tudják, hogy van egy sor olyan szűrővizsgálat, amihez nem kell orvos, ilyen például a gyermekszemészet. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat gyermekszemészeti csapatának tapasztalatai szerint az összes általuk megvizsgált gyermek csupán 5 százalékát kellett orvosnak is látnia. Ha nem kell minden vizsgálathoz orvos, akkor lehet, hogy nem is hiányzik olyan sok a rendszerből?

– A magyar betegellátás hagyományosan nagyon orvos központú. A Magyar Orvosi Kamara hosszú ideje mondja, hogy a korszerű egészségügyben a diplomás ápolóknak nagyon fontos szerepe van. Az orvos alapvetően a karmester, aki bizonyos döntéseket hoz meg, de nem neki kell mindent megcsinálnia. Nem orvosi feladat például a családi anamnézis kikérdezése, és a szűrővizsgálatok és beteggondozások jelentős részét át tudják venni a diplomás ápolók. Azért furcsa, hogy a magyar lakosság még mindig idegenkedik ettől, mert ha van jó példa a diplomás nővérek társadalmi elfogadottságára, akkor az a védőnői szolgálat. A védőnőnek megvan helyben a tekintélye és elfogadottsága, és ezt senki nem vonja kétségbe.

– Lehet ez a jövő útja?

– Igen, ez az irány, de ennek elismerése az orvosok és betegek részéről is kultúraváltást igényel. A telemedicina mellett nagyon fontos lesz majd a mesterséges intelligencia is. Egy dolgot biztosan el kell fogadni: a mesterséges intelligenciának korlátozottabbak ugyan a képességei, de a korlátai jól felismerhetők, és ezeken belül 100 százalékosan tudja hozni mindazt, amire képes, és soha nem másnapos. Az emberi erőforrás bár sokkal komplexebb képességű, az emberi tulajdonságok miatt több hibalehetőséget hordoz. Nem kell félni ezektől az újításoktól, emberéletről soha nem dönt gép.

Az interjú a Máltai Hírek 2021/4 lapszámában jelent meg nyomtatásban