Négy héten keresztül, heti váltásokban 50-50, összesen 200 ukrajnai gyermeknek szervezett egy hetes tábort Debrecen Város Önkormányzata a helyi karitatív testület tagjainak közreműködésével. A tábor célja volt, hogy ha csak rövid időre is, de feledtesse a háborúval közvetlenül érintett területekről érkezett, többségében a szüleiket a háborúban elveszített gyerekekkel az átélt szörnyűségeket és a nehézségekkel teli időszakot. Az egyhetes turnusokban teljes ellátást, szállást és változatos programokat nyújtottak a gyerekek számára a Debreceni Karitatív Testületben résztvevő civil szervezetek, köztük a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A hét során a máltai szervezet debreceni önkéntesei az északi mozgó játszótérrel együtt tartottak játék foglalkozásokat a görögkatolikus egyház közösségi központjában. A Máltai Szeretetszolgálat foglalkozásainak első alkalmán, február 8-án Debrecen város alpolgármestere, Széles Diána köszöntötte a gyerekeket. Perhács Kamilla, a mozgó játszótér önkéntese elmondta, az ötven fős csoportokat kisebb csapatokra osztották, körjátékokkal, mozgásos feladatokkal, óriás társassasokkal készültek a gyerekek számára. „A hét folyamán a gyerekek sokat kirándultak, várost néztek, megismerték Debrecen környékét. A játékok során mi arra törekedtünk, hogy a gyerekek teljesen elengedhessék magukat és kikapcsolódhassanak annak érdekében, hogy a fiatalok által átélt dolgokat feledtessék. Önkéntes tolmácsok segítségével a nyelvi különbségek sem jelentettek akadályt.” 

A játékokról készült képek az alábbi fotóra kattintva megtekinthetők

 

Kökény Róbert, az ifjúsági önkéntesek koordinátora szerint a gyerekeknek és az önkénteseknek egyaránt sokat jelentettek az együtt töltött délutánok. „A foglakozások során próbáltuk a legtöbbet adni magunkból és a legtöbb örömöt szerezni a gyerekeknek. Először kicsit izgultunk, hogy hogyan fogjuk tudni venni azokat az akadályokat, amiket a nyelvi nehézségek és a háború szörnyűségei gördítettek elénk. Amint megérkeztünk és elmondtuk a gyerekeknek, hogy a délután folyamán mi fogunk velük játszani, mindenkinek felcsillant a szeme, és még mielőtt bármit is el kezdtünk volna játszani, elkezdtek tapsolni. Nem tudtam mire vélni a dolgot, így megkérdeztem a tolmácsot, hogy miért tapsolnak, aki csak annyit mondott, hogy "Mert ennyire vártak titeket". Ezután még jobban vártam, hogy vártam, hogy elkezdődjön a közös játék. Nem számítottak a nyelvi vagy kulturális különbségek, csak hogy a legtöbbet adjuk egymásnak. ” Mint mondja a koordinátor, minden önkéntes nagy lelkesedéssel ismerkedett a gyerekekkel, szavak nélkül is nagyon jól egymásra hangolódtak. „Rendkívül jó érzéssel töltött el bennünket, hogy a gyerekek szemében örömet és vidámságot láttunk játék közben. Örülök, hogy ha még csak egy órára vagy napra is, de feledtetni tudtuk velünk a háború szörnyűségeit, és egy kicsit újra gyerekek tudtak lenni. A Máltai Szeretetszolgálatnál mi azt mondjuk, minden gyermeknek jár a felhőtlen játék örömet. Ezeknek a gyerekeknek most még nagyobb szükségük van arra, hogy csak a játékra, a szórakozásra, a kikapcsolódásra figyeljenek. Ezt próbáltuk nekik megadni minden alkalommal.”

A Görögkatolikus Templom Közösségi Házában a csoportos játékok lebonyolításában jártas önkéntesek a mozgó játszótér módszerével egyszerre tudtak örömet szerezni a gyerekeknek, ugyanakkor felmérni, milyen képességeik, érdeklődési köreik, erősségeik vannak, így a következő játékot már a gyerekek igényeihez és képességeihez mérten tudták megszervezni. Ökrös Benjámin, az ifjúsági önkéntes csoport tagja elmondta, felfedeztek kisebb kulturális különbségeket, de ezek csak még izgalmasabbá tették a játékokat. „Érdekes volt látni, hogy mennyivel másképp játszanak egy olyan közismert játékot, mint a kő-papír-olló. Mi is tanultunk a gyerekektől. Sokat társasoztunk és twistereztünk. A 10 és 18 év közötti fiatalokat csoportokra osztottuk, és az életkoruknak megfelelő játékokat tartottunk. Próbáltunk az egyszerűségre törekedni, mivel hiába volt tolmácsunk, azt gondoltuk, az lesz a legélvezhetőbb és legjobb, ha maximalizáljuk azt az időt, amit a játékra tudunk fordítani és minél kevesebbet beszélünk egy adott játékról. Nagyon gyorsan elrepült az idő és mindig azon kaptuk magunkat, hogy még folytatnánk. Az események végén volt lehetőségünk kicsit beszélgetni akár tolmács segítségével vagy egy magyarul is beszélő kísérő pedagógussal, ami mindig nagyon jó lezárást adott a napnak.”