A közösségben teremtődött diszfunkcionalitás csak közösségben, a kapcsolatokban szerzett sebek az őszinte, nyílt, határokat világosan tartó kapcsolatokban gyógyulhatnak - mondta Frankó András csaláterapeuta a Töltsd velünk! függőségpodcast adásában. A Kovács András Péter humorista vezette műsorban a Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálatának vezetője elmondta: a függőségben szenvedő emberek mintegy fele maga is függő környezetben nevelkedett, s a segítő pályát választó emberek között is magas az aránya az érintetteknek. A máltai szakember azt is fölvetette, hogy ma már nem szenvedélybeteg emberekről, hanem elsősorban szenvedélybeteg családokról beszélünk: a függőség ugyanis a mikrokörnyezetben mindenkit érint, mindenkire hatással van. Maga a függő ember pedig sok esetben a diszfunkcionális család látható tünete, tünethordozója.

A beszélgetésben szó esett többek között a függő családok tabusító hozzáállásáról, arról, hogy akár évtizedeken át nem beszélnek a problémáról - erre utal a dinoszaurusz a nappaliban kifejezés, amely egyúttal a Máltai Fogadó egyik kiadványának címe is -, arról, milyen szerepeket vesznek fel a szenvedélybeteg ember családtagjai, és hogy milyen ára lehet annak, ha az ilyen családban felnövő gyermekek "csak túlélik" a helyzetet, amit elszenvednek.

A teljes beszélgetés megtekinthető, meghallgatható a Youtube-on: 



A Máltai Szeretetszolgálat EGy6 - Konferenciája a szenvedélybeteg szülők Elfeledett Gyermekeiért október 17-én lesz, a részvétel regisztrációhoz és a részvételi díj megfizetéséhez kötött. Részletek IDE KATTINTVA olvashatók.