Október 6-án, az aradi vértanúk emléknapja alkalmából rendezett eseményen adták át a Magyar Batthyány Alapítvány által létrehozott, gróf Batthyány Lajosról illetve gróf Zichy Antóniáról elnevezett díjakat a Fiumei úti sírkertben. Idén Batthyány-díjat kapott Vizi E. Szilveszter kétszeres Széchenyi-díjas magyar orvos, farmakológus, az MTA volt elnöke, a gróf Zichy Antónia-díjat pedig Tordai Teri Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő vehette át.

A posztumusz díjakat az alapítvány Duray Miklós (1945-2022) felvidéki magyar politikus, író, valamint Csilla von Boeselager (1941-1994) magyar származású vegyész, marketingszakember, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat társalapítója részére ítélte meg. 

A Magyar Batthyány Alapítvány olyan személyek szolgálatát ismeri el a díjakkal, "akik korunk társadalmi, gazdasági, politikai kihívásaira praktikus és pragmatikus, a lehetőségekkel és szükségszerűségekkel arányos választ adnak. Ezzel pedig a magyar nemzet jobbítását, Magyarország sikerességét és nemzetközi elismertségét is erősítik" - hangzott el az ünnepi rendezvényen.
 

Csilla Freifrau von Boeselager Fényes Csilla néven született 1941-ben Budapesten. 1985-ben Höllinghofenben ismerkedett meg a németországi Máltai Segélyszervezet, a Malteser Hilfsdienst tevékenységével. Két évvel később, amikor első alkalommal Magyarországra érkezett, azzal szembesült, hogy Magyarországon az egészségügyi intézmények, kórházak műszerparkja elavult, hiányos. Orvosi műszereket kezdett gyűjteni németországi kórházakban. 1987 augusztusában ismerte meg Kozma Imre atyát. Kettejük találkozásának gyümölcse lett később a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

1988. december 14-én Németországban létrejött az Ungarischer Malteser Caritas-Dienst, majd, miután a törvények lehetővé tették, 1989. február 4-én Budapesten is megalakították a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot.

Csilla von Boeselager életének súlyos betegségben töltött utolsó éveit a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenységének megszervezése tette ki. Ő maga ezt így fogalmazta meg: „… csendesen bekopogott az Úr a szívem ajtaján azzal a feladattal, amire azt mondom, hogy a hivatásom. Erre készített fel egész életemben. Megismertette velem a menekült, a kirekesztett, a szegény, a rokkant státuszt, hogy tudjam, mi van annak a lelkében, s mennyire rászorul az együttérzésből fakadó aktív segítségre az, aki ilyen helyzetben él.”