Az egyetem és a Szeretetszolgálat 2021-ben indult együttműködésének eredményei tárulnak fel az érdeklődők előtt megnyíló terekben, ahová belépve nemcsak a projekt eredményeként megszületett tárgyakat látja a látogató, hanem a kapcsolatok, találkozások története is megelevenedik előtte, ha türelmesen elidőzik a szépen kidolgozott tablók, kihelyezett alkotások előtt.

Két terepen zajlott a közös munka: 2021-ben Zalakomáron, a Felzárkózó települések program egyik helyszínén, ahol a Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programja működik. Az egyetem hallgatói egy többnapos hackathon-on (ötletmaraton) és egy egyhetes nyári egyetemen találkoztak a faluban élő gyermekekkel, fiatalokkal, akikkel kreatív workshopokon vettek részt együtt. A közösségi terek hiányának enyhítésére készült többek közt mobiltöltőállomás, pletykapad, közösségi játék keretében kerti bújócskaelem, ujjkötéssel hinta. A helyi Pajta közösségi térben installálták az egyik kedvencet, a „diszkóállatokat”, azaz a diszkógömb mintájára csillogó ezüst mozaikkal bevont állatformákat, amelyek most a bevásárlóközpont kiállítóhelyén idézik meg a zalakomári közösségi tér hangulatát.

2024 őszén Pátyon speciális szükségletű fiatalok és a MOME divat- és hallgatói valósították meg a részvételi tervezést, vagyis már az ötleteléstől kezdve bevonták a folyamatba a felhasználókat, a Csilla Háza Páty Integrált Intézmény ellátottait. Készült ruhakollekció, kollázs, újrahasznosított ruha, táska keresztszemes hímzéssel, hordozható kirakat.

Marosán Borbála, a MOME Innovációs Központjának Social Design Hub csapatának kutatási asszisztense – aki Hajnal Ágnessel (MMSZ) és Jekli Ágnessel (MOME) együtt a kiállítás kurátora –, köszöntötte az egybegyűlteket, akik között ott voltak a projektekben részt vevő tanárok, máltás segítők, a zalakomári fiatalok, a pátyi Csilla Ház lakói és számos érdeklődő. Elmondta, hogy a bemutatott munkák helyi terepen zajló, hosszú távú alkotófolyamatokat mutatnak be, amelyekben a design a társadalmi kapcsolódás és a gondoskodás eszközeként működik. Az együttműködés azzal a céllal indult, hogy fejlessze a gyerekek kreatív készségeit, a részt vevő hallgatók pedig olyan fiatal tervezőkké válhassanak, akik számára fontos a társadalmi felelősség és a szociálisan érzékenység. Az együttműködés során voltak tereplátogatások, hackathonok, nyári egyetemek, workshop-sorozatok és módszertani fejlesztések, a hallgatók közvetlenül kapcsolódtak a helyi közösségekhez, hogy kreatív eszközökkel járuljanak hozzá a mindennapi jóllét minőségének javításához. A kiállításon megnyíló terekben ezeknek a találkozásoknak a lenyomatai láthatók és mindaz, amit egymástól és egymásról tanultak. Arra hív, hogy ne csak szemlélődőként legyünk jelen, hanem aktívan: lépjünk be, hajoljunk közel, hallgassuk meg, amit ezek a terek mesélnek.

Balla Eszter színművész nyitotta meg a kiállítást, amely számára új nézőpontból mutatja meg, mit jelenthet még a design, amit talán távolinak, luxusnak gondolunk: eszköz a kapcsolódásra, találkozásra, közösségépítésre. Különleges kezdeményezés ez a szociálisdesign-projekt és nagy szükség van rá a mai világban – hangsúlyozta.  Ereje nem a tárgyakban, hanem az emberekben rejlik. A design világát két attól távolinak tűnő közösség számára tette közelivé, elérhetővé ez a tudatos kapcsolódás. A színművész megosztotta a hallgatókkal, hogy nagylánya révén érintett szülőként maga is tapasztalta, hogy értelmi sérültként az iskolapadból kikerülve milyen nehéz készségfejlesztéshez, különleges tapasztalatokhoz jutni, és éppen ezért is különleges ez a projekt, ami a résztvevők számára életre szóló élményt adott. Színes, játékos, energikus, mosolyt csal az ember arcára – így jellemezte a tárlatot.

Az est egyik fénypontjaként a zalakomári fiatalok közül a Jelenlét Házban rendszeresen együtt zenélők cigány népdalokat és Parno Graszt-dalokat adtak elő, a közönség egy része is bekapcsolódott a hangulatos előadásba.

Bukovinszky Emese a MOME Társadalom és Cselekvés Labor kutatási asszisztensének moderálásával kerekasztal-beszélgetés következett, amelynek résztvevői voltak Bodnár Enikő, a MOME tanára, a pátyi projekt vezetője; Rinyu Marianna, a pátyi Csilla Ház lakója; Szulyák Eleonóra, az MMSZ Közép-magyarországi Régiójának területi vezetője; Csernák Janka, a MOME Társadalom és Cselekvés Labor kutatócsoportjának vezetője; a zalakomári fiatalok zenekarának tagjai; Horváthné Ács Aletta, az MMSZ zalakomári programjának vezetője és Csorba Kinga, aki a MOME hallgatójaként mindkét projektben részt vett.

Mindannyian egyetértettek abban, hogy a közös munka, az együttlét nagyon sokat adott a résztvevőknek. Bodnár Enikő a Csilla Házban zajlott projekt kapcsán az egyetemi hallgatók oldaláról úgy látta, nagyon motiváltak voltak és empatikusan vettek részt a projektben. Szulyák Eleonóra azt emelte ki, hogy az alkotás más dimenzió, amely során nagyon hamar egymásra hangolódtak az alkotótársak. A pátyiak az első izgalom után már a második alkalommal kompetens csapattagoknak érezték magukat, még a testtartásuk is megváltozott. Ács Aletta a zalakomári projekt kapcsán azt emelte ki, mennyire jó érzés volt és segítette a kapcsolódást, hogy elfogadják őket, nyitottan fordulnak feléjük. Az élmény volt a meghatározó, alig várták az újabb alkalmakat, hogy mikor jönnek megint a „mumusok”, azaz a MOMÉ-sek. Csorba Kinga egyetemista résztvevőként az együttlét örömét, a közösségben kialakult hangulatot emelte ki. Csernák Janka fontosnak nevezte, hogy kölcsönösen tanultak egymástól, és megértették, hogy nincs nagy különbség az alkotás és az élet terei között.

A hogyan élnek tovább a megszületett tárgyak kérdésre szívmelengető válaszok érkeztek: egyrészt használják, használni fogják, akiknek készült, akik számára nagy értéket jelentenek, hiszen ők álmodták meg; másrészt maguk a kapcsolatok is tovább élnek, hiszen a két szervezet, a résztvevők között „működött a kémia”. Felvillantak a beszélgetésben a vidám élmények, amikor például Zalakomárban mezítláb fociztak a srácokkal, vagy a lányok elmesélték, mi újság velük; amikor elfogyott a diszkóállatokhoz az ezüst alapanyag és kiderült, hogy a helyi kisboltból pótolhatják. Különösen szép pillanata volt a beszélgetésnek, amikor Rinyu Marianna – a pátyi projekt résztvevője, aki csapattársaival ötletes, keresztszemes-hímzéses táskát tervezett a hímzőfonalai számára  – megdicsérte a zalakomári fiatalokat, hogy milyen szépen tudnak énekelni.

A megnyitón közösségi textilinstalláció készül – állt kissé rejtélyesen a meghívóban. A helyszínen kiderült, hogy ez a meglehetősen elvontan hangzó dolog valójában örömteli együttlét: aki szívesen tette, bekapcsolódhatott az alkotás folyamatába: a körben állók kezére kötött hurkokból alakult ki nagyon rövid idő alatt és nagyon sok nevetés kíséretében az alkotás.

Hajnal Ágnest kérdeztük, aki a Szeretetszolgálat részéről kifejezte reményét, hogy folytatódhat a projekt, amely nagyon sokat ad mindenkinek, a zalakomári fiataloknak, a pátyi lakóknak, az egyetemistáknak egyaránt. Nagy a nyitottság egymás felé, nagyon jó alkotóközösségek alakulnak ki. Hihetetlen volt látni, hogy az alkotási folyamat közben milyen élményeket, lelki kapcsolódásokat éltek meg.

A képre kattintva galéria nyílik, a fotókat Majoros Árpád Csaba készítette.