A tanulmányokban vizsgált kihívások között vannak a társadalmi berendezkedésből adódó, akár generációkon átívelő, mélyen gyökerező problémák, mint a szegregált létből való kitörés hatalmas munkája, vagy a magyar társadalom és az egészségügyi rendszer kapcsolatában a Kádár-korra visszamenő rossz gyakorlatok, a hajléktalankérdés vagy a fiatalok alkoholfogyasztása. Más tanulmányok a testi állapotból fakadó integrációs nehézségeket vizsgálnak, akár a fogyatékossággal élő felnőttekkel foglalkozó gyógypedagógusokról, akár a gerincvelői izomsorvadás diagnózisával szembesülő szülőkről vagy emlődaganattal küzdő nőkről legyen szó. Korunk jellemző válságjelenségei is előkerülnek: a legkisebbek tévelygése a digitális világban családi konfliktusokat is szül, a természettel való kapcsolódás mély distresszhez, aggodalomhoz vezethet a felelősen gondolkodókban és a társas kapcsolódás hiánya, mint korunk pestise, akár végzetes betegségek okozója is lehet. És végül előkerül a kérdés is: „Ki segít a segítőkön?”, hiszen számos kutatás igazolta, hogy a szociális szférában dolgozók körében a munkahelyi stressz és a kiégés fokozottan jelentkezik. 

Az empátia pozitív erőforrás, de kockázati tényező is lehet – állapítja meg Ipolyi Dóra, a Károli Gáspár Református Egyetem, Szociális Munka és Diakónia Intézetének adjunktusa, aki a felsőoktatási intézményben tanuló leendő segítő szakembereket arról kérdezte, a közeli ismerősök körében kitől milyen segítségre számítanak, és mennyire látják kivitelezhetőnek a munka és magánélet egyensúlyának megtartását. A vizsgálat megállapította, hogy a hallgatók nagy része stabil társas hálóval rendelkezik, ami védőfaktornak tekinthető, ugyanakkor sokkal inkább barátokhoz vagy ún. szignifikáns másokhoz fordulnak segítségért, míg a családi kommunikáció és bevonódás kevésbé van jelen.

Ahogy az elakadó családi kommunikáció is lehet az oka, hogy a kisgyermekkori „kütyü”használat kérdése tűzfészekké válhat, derül ki a Semmelweis Egyetem Mentálhigiénés Intézetének kutatásából. Sokak számára tudott, hogy a kisgyermekek digitális térben való jelenléte több kockázatot is hordoz: egyrészt könnyűszerrel találkozhatnak a kicsik nem életkoruknak megfelelő tartalmakkal és a kritikai gondolkodás kialakulása előtt ily módon megtévesztés vagy zaklatás áldozataivá válhatnak. Másrészt a túlzott eszközhasználat egészségügyi kockázatokkal jár: virtuális autizmushoz, szemészeti-mozgásszervi károsodáshoz vezethet, és a fejlődéshez olyannyira szükséges, szabad levegőn folytatott testmozgástól is elveszi az időt. Harmadrészt a családi és társas kapcsolatokat is elsorvasztja, a felnőttek túlzott okostelefon-használata a gyerekeknél akár kötődési zavarokat okozhat. Egyre több olyan eset kerül fókuszba, amikor ezen problémák miatt az érintett szülők mediátorok segítségéhez fordulnak – ilyen eseteket és megoldási lehetőségeket mutat be Princz Katalin és Pilinszki Attila írása. 

A szülőket sújtó nehézségek közé tartozik a kamaszok alkoholhasználatának megfelelő kezelése is, amelyben ugyanakkor számíthatnak külső segítségre: például a nemzetközi kezdeményezésű PARTY-program (angol mozaikszó: Prevent Alcohol and Risk-related Trauma in Youth, vagyis „Az alkohol és a kockázati tényezőkkel összefüggő traumák megelőzése a fiatalok körében”) abból indul ki, hogy a személyes bevonódás és az érzelmi tapasztalatok sokkal erőteljesebb hatást fejtenek ki a szenvedélybetegségek megelőzésében, mint egy „száraz” előadáson nyújtott puszta informálás. Ehhez pedig „sérülésnagykövetek” adják át traumájuk történetét, akik maradandó sérülésüket egy alkohollal kapcsolatos icidensnek köszönhetik, illetve a fiatalok látogatást tehetnek kórházakban, sürgősségi osztályokon, balesetek következményeivel szembesülve. A szerzők ehhez kapcsolódóan dél-alföldi kistelepüléseken mérték fel a kamaszkori alkoholfogyasztás otthoni elfogadottságát, és úgy tapasztalták, a szülők, akik gyakran maguk is diszfunkcionális családi környezetben nőttek fel, bizonytalanok a határok kijelölésében és a nevelési stratégiákban, és nagy segítséget nyújthat számukra egy traumainformált, élményalapú megelőzési program. 

A felzárkózásra váró kistérségekben másfajta támogatás is elkél: súlyos, transzgenerációs szegénységből kitörni megfelelő szociális kapcsolatok híján csak olyanoknak van esélye, akik rátalálnak egy mentorra, külső segítőre, aki lehet egy odafigyelő tanár, egy hasonló státuszból kiemelkedni képes felnőtt vagy akár a felzárkózó településeken működő Jelenlét Pontok valamelyik gesztora – hívja fel a figyelmet Hüse Lajos, a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem docense, aki a FETE körében 16 településen szerzett tapasztalatot szakmai irányítóként. Ő úgy látta, négyféleképp segíthetik a kitörésben a nehéz sorsú fiatalokat támogatóik: van, aki elindít az úton, motivál; van, aki célzottan ad tanácsot, fejleszt, tréningez; van a drukker, aki biztat és energizál; valamint az, aki a sikereknek, a célba érésnek a mentorálttal együtt örül. A siker pedig nemcsak a továbbtanulást vállaló, szakmát szerző diáké: számos példát olvashatunk a tanulmányban a szülői, erőn felüli önfeláldozásról, amely a halmozottan hátrányos környezetben szükséges ahhoz, hogy akár egy jobb ruhához, akár az iskolai programokhoz – valójában az integrációhoz, a korcsoport befogadásához – hozzá tudjon férni a tanuló. 

A társadalom pereméről beljebb kerülni nemcsak a szegregátumok lakói számára hatalmas tett, de a hajléktalansággal küzdők tanult tehetetlenségét legyőzni is az. Az „Otthonra találni a művészetben” program kiötlői Veszprémben ezért komoly feladatra vállalkoztak, amikor a művészetterápián keresztül nyújtottak mentális kitörési eszközt olyan otthontalanok számára, akik a festészeten keresztül saját magukra reflektálva egy másfajta szerepkört élhettek meg, egyesek még egy kiállításon is bemutatkozva. A projekt kezdeményezői a vizuális alkotótevékenység különböző formáit vizsgálják jelen dolgozatukban, mert úgy vélik: „ha él egy kép a kliensben arról, amit szeretne, akkor sokkal inkább képes elérni, megvalósítani.”

A segítő szakma lapja, a Máltai Tanulmányok pedig tágabban efféle képeknek, vízióknak az átadására törekszik, hogy a súlyos, sokszor kilátástalannak tűnő helyzetekben is módunkban álljon erőforrások után kutatni, társakat találni és rezilienciára lelni.  

A minket körülvevő problémák feltárásáról és a növekedés lehetőségeiről pedig tovább gondolkodnak szerzőink lapbemutató rendezvényünkön január 21-én, ahol dr. Dupcsik Csaba, szociológus-történész, a HUN REN TK Szociológia, KRE BTK docense, Dr. Hüse Lajos humánbiológus, szociológus, Sárospataki Református Hittudományi Egyetem docense és Dr. Pilinszki Attila, Semmelweis Egyetem Mentálhigiénés Intézete docense beszélgetnek Pataky Enikő egészségügyi kommunikációs tanácsadó-mentorral. 

Várunk szeretettel minden érdeklődőt lapunk bemutatójára, támogató közösségünkbe!