Tabuk nélkül a szenvedélybeteg családokról

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálata szervezésében 400 szakember és érdeklődő civil vett részt a EGy.9 konferencián. A rendszvényt Dr. Tóth Kinga Dóra, a Szociális és Családügyi Minisztérium szociális, család- és idősügyi államtitkára nyitotta meg, aki azért fogadta el a meghívást a konferenciára, mert a témát nagyon fontosnak és egyben megrázónak tartja. „Azt gondolom, hogy amíg a társadalom hozzáállása nem változik, és úgy gondoljuk, hogy rendben van, hogy Magyarország az egymillió alkoholista országa, és úgy gondoljuk, hogy rendben van, hogy nincs ma olyan család, aki ne tudna mondani legalább egy közvetlen hozzátartozót, aki szenvedélybeteg, addig beszélnünk kell erről a témáról, és arról, hogy milyen sorskönyvek íródnak ezekben a családokban a gyerekek számára” – hangsúlyozta az államtitkár.

A Máltai Szeretetszolgálat részéről Thaisz Miklós ügyvezető köszöntötte a résztvevőket és hangsúlyozta, sokan azt gondolják, hogy a szenvedélybetegség csak a függőséggel küzdők problémája, ez azonban nem így van. Mint mondta, a Szeretetszolgálat azért indította el az Apa, anya, pia programot, hogy a függő szülőkkel élő gyerekek ne legyenek láthatatlanok, és legyenek körülöttük olyan szakemberek, akik tudják, hogyan kell jól segíteni.

A gyermekkori ártalmas élmények hatása az egészségre

A konferencia nyitó előadását Dr. Kuritárné Dr. Szabó Ildikó nyugalmazott egyetemi docens, kiképző pszichoterapeuta tartotta a gyermekkori komplex traumatizációról és ennek felnőttkori következményeiről. Ennek kapcsán részletesen ismertette a gyermekkori ártalmas élmények (Adverse Childhood Experiences, rövidítve: ACE) kérdőíves módszert, amely azt vizsgálja, hogy valakit értek-e gyermekkorában traumatikus vagy tartósan megterhelő élmények, és ha igen, ezek hogyan befolyásolják a későbbi testi-lelki egészségét, viselkedését és kapcsolatait. A gyermekkori ártalmas élményeket a felmérés tíz kategóriába sorolja, amelyek a következők: érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás; érzelmi, fizikai elhanyagolás; családon belüli erőszak; szenvedélybeteg, mentális beteg, börtönviselt családtag; a szülők különválása.

A kutatások egybehangzóan igazolják, hogy minél többféle ártalomtípust szenved el egy gyerek, annál súlyosabbak a felnőttkori következmények. Azok a felnőttek, akik gyermekkorukban négy vagy több ártalomtípusnak voltak kitéve, 30 százalékban maguk is szerhasználóvá válnak, de kiugróan magas közöttük a szorongásos- vagy hangulatzavarokban, illetve impulzuskontroll zavarokban szenvedőknek az aránya. Az adatok azt mutatják, hogy a gyerekkorban jelentkező mentális zavarok 45 százaléka, a felnőttkorban jelentkezőknek pedig harmada, negyede gyermekkori ártalmas élményeknek tulajdonítható - ha ezeket tudnánk csökkenteni, sokkal kevesebb mentális betegségben szenvedő ember lenne.

Ugyanez igaz a szomatikus betegségekre is. Minél többféle gyermekkori ártalmas élmény ért valakit, annál nagyobb az esély nála a szívbetegségek, sztrók, légzőszervi betegségek, diabétesz és szexuális úton terjedő betegségek megjelenésére, és az egészségkárosító magatartásformák (például dohányzás, mozgáshiány vagy táplálkozási zavarok) is gyakoribbak az ő esetükben. Az egészségben eltöltött életévek száma jóval kevesebb, vagyis a többféle gyermekkori ártalmas élményen átesett emberek nem csak gyerekkorukban, hanem felnőttkorukban is szenvednek.

Kapcsolódni. De hogyan?

A nehéz tapasztalatokkal terhes gyermekkor nem csak a mentális és fizikai egészségre van rendkívül rossz hatással, hanem a felnőttkori párkapcsolatokra is. Ennek egy speciális esetéről, a kodependenciáról (együttfüggőségről”) szólt Komáromi Éva pszichoterapeuta, klinikai addiktológiai szakpszichológus előadása. Ezt a fogalmat a kilencvenes években kezdték használni az olyan szoros, diszharmonikus kapcsolati mintázatra két ember között, ahol az egyik fél valamilyen szenvedélybetegségben, személyiségzavarban szenved, a másik fél pedig afféle megmentőként kényszeresen, minden egészséges határon átlépve gondoskodik róla, gyámolítja őt.

A kodependens, „együttfüggő” személyre jellemző, hogy maga is diszfunkcionális családban nőtt fel, ahol a segítő szerepét kellett játszania, és felnőttként a teljes identitását a másik félnek való segítségnyújtásra alapozza. Alapvető élménye a csökkent értékűség, a magány, az elhagyatottság, az érzelmi nélkülözés, a bizalmatlanság, és olyan kapcsolatokat létesít, amely ezeket be is igazolja. Egyedül inkompetensnek és gyámoltalannak érzi magát, ezért szüksége van valakire, akiről gondoskodhat. Kodependens személyek mindkét nemből kikerülhetnek, de nőkre jellemzőbb, hiszen a patriarchális társadalmak női szerepről alkotott felfogása ezt a magatartást sok szempontból támogatja. Komáromi Éva előadásának legfontosabb üzenete, hogy lehetséges a felépülés, ha a kodependens személy nyitott az alaptraumák feldolgozására és a személyisége újradefiniálására, amelyhez érdemes külső segítséget is igénybe venni.

Hoffmann Kata klinikai szakpszichológus „Igazából vége, csak nem vettük észre!” című előadásában szintén a megsebzett gyermekkor felnőttkori párkapcsolatokra gyakorolt hatását elemezte nemrégiben azonos címmel megjelent könyve kapcsán. Hangsúlyozta, hogy egy bántalmazott gyermek nem a szüleit nem fogja szeretni, hanem saját magát, és ez a fajta önértékelési nehézség, az elégtelenség súlyos érzése az egész életére negatív hatással lehet. A jó hír az az, hogy a hiányzó készségek jelentős része tanulható, számos személyiségfejlesztési módszer létezik, amellyel felnőtt korban is elsajátíthatunk életvezetési stratégiákat, kommunikációs technikákat. Érdemes élni ezekkel, hiszen befektetés a jövőbe – nem csak a saját jövőnkbe, hanem a következő generáció jövőjébe is. 

„Nemzetközi összehasonlításokból látjuk, hogy a magyar társadalom több szempontból súlyosan traumatizált, amelynek nyilván történelmi okai is vannak. Az elmúlt évek vizsgálatai azonban arra is rávilágítottak, hogy ezek a gyermekkori ártalmas élmények idővel sajnos nem fogynak, a traumák hazánkban generációról generációra tovább öröklődnek” – mondta Hoffmann Kata. A szakember az előadása végén azt is felvázolta, milyen pozitív élmények (Positive Childhood Experiences, CPE) segíthetnek közömbösíteni, felülírni a gyermekkori ártalmas tapasztalatokat. Ezek közül a legkönnyebben kivitelezhető a dicséret, kezdjük hát ezzel: dicsérjünk meg egy gyereket még ma!

Ahol nagy a szükség… - szakképzett segítők gyakorlati tapasztalatai

A rendezvényen három előadó is bemutatta, milyen segítséget kínál az általuk képviselt intézmény szenvedélybeteg emberek, illetve hozzátartozóik számára.

Dr. Máttyus Anna, a Szent János Kórház Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Rehabilitációs Osztályának osztályvezető főorvosa „Nem csak túlélni, hanem élni” című előadásában azt mutatta be, miként próbálnak reményt adni az intézményünkben gyógyuló 12-18 éves fiataloknak, akik szenvedélybeteg, diszfunkciós családból érkeztek gyógyulni hozzájuk. Ezekben a családokban a titok alapélmény, nagyon sok mindenről nem szabad beszélni. A gyerekek szégyellik magukat, és állandóan szoronganak, hogy a titok mások előtt lelepleződik, ezért igyekeznek láthatatlanná válni. Az életüket kiszámíthatatlanság jellemzi, krónikus stresszben élnek, amiből viselkedészavarok alakulnak ki: impulzívak, robbanékonyak, sokszor dühösek, és ezt a környezetük nem tudja mire vélni. Sokan szenvednek közülük pszichoszomatikus tünetektől, állandóan fáj a fejük vagy a hasuk, vagy pánikrohamok gyötrik őket. A Szent János Kórház rehabilitációs osztályán többféle egyéni, családi és csoportos foglalkozást, terápiás megközelítést alkalmaznak a gyógyulásuk érdekében, amelyekről dr. Máttyus Anna részletesen beszámolt, az előadását az érintett gyerekek sokszor szívbe markoló verseivel és rajzaival illusztrálva.

Perger Tünde, az Egészségdokk Gyermek- és Ifjúságaddiktológiai és Rehabilitációs Intézmény vezetője szintén a tinédzserekkel folytatott terápiás munka tapasztalatairól beszélt. Az Egészségdokk Magyarország jelenleg egyetlen olyan szenvedélybeteg tinédzsereket ellátó intézménye, ahol csak gyerekek vannak, nem felnőttekkel közös terápia folyik. 14-18 éves, pszichiátriai betegséggel vagy személyiségzavarral érintett szerhasználó lányokkal foglalkoznak, akik sokszor a félelem, a lelki fájdalom vagy a tehetetlenség érzését akarják elviselhetőbbé tenni a szerhasználattal. A lányok általában 6-8 hónapot töltenek a bentlakásos intézményben, ahol érthető szabályok, következetes napirend és megbízható felnőttek veszik őket körbe, miközben kortárs közösségben gyógyulhatnak. Ez a közösség nagyon kiszámítható kereteket biztosít számukra, ahol megtapasztalhatják, hogy kompetens személyek, van beleszólásuk a saját sorsukba, kimondhatják és kifejezhetik a határaikat, és ezeket mások tiszteletben is tartják.

Nem gyerekekkel, hanem szenvedélybeteg emberek felnőtt hozzátartozóival foglalkozik a Nyírő Gyula OPAI Addiktológiai Osztály Minnesota részlegén Dr. Tóth András pszichiáter, addiktológus. „Ki a függő: én vagy te?” című előadásában a szenvedélybetegek hozzátartozóival végzett csoportos munka tapasztalatairól számolt be a konferencián. A szakember hangsúlyozta, hogy nem csak a függőknek, hanem a hozzátartozóiknak is változniuk kell a tartós gyógyulás érdekében, hiszen sok esetben ők maguk is a függőség jeleit mutatják – a kapcsolatukban olyan játszmák alakulnak ki, amelyek idővel bebetonozódnak, és patologikus nyereséget termelnek. A Nyírő Gyula kórház csoportfoglalkozásaihoz bármely érintett bármikor szabadon csatlakozhat. A hozzátartozók sokszor azzal a reménnyel érkeznek a csoportba, hogy bizonyos technikák elsajátításával a gondjaik egy csapásra megoldódnak, ez azonban korántsem ennyire egyszerű. A kölcsönös függőség felszámolása nem konkrét tetteken vagy technikákon múlik, hiszen ezeknek tudattalan érzelmi mozgatórugóik vannak - ezeket kell feltárni a gyógyuláshoz, ami hosszadalmas folyamat. Sokat segíthet ebben az érintettek számára a közösség ereje, a tudat, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal, és bármit szabadon, szégyenérzet nélkül megoszthatnak a többiekkel, hiszen ők is hasonló helyzetben vannak.

Segíts magadon: könyvek, amelyek irányt mutathatnak

A konferencián Frankó András családterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Máltai Szeretetszolgálat Fogadó intézményvezetője mutatta be Sarah Allen Benton „Felépülő szülők – Új egyensúly a családi felépülésben” című könyvét, amely a napokban jelent meg a karitatív szervezet gondozásában. A kiadvány a szenvedélybeteg szülő szempontjából mutatja be, hogyan válhat a felépülés nemcsak egyéni változássá, hanem a család egészének fejlődését segítő folyamattá.

A szülő számára fontos motivációt jelenthet a felépülésben, hogy ismét jelen legyen gyermeke életében, újraépítse vele a bizalmat, és hosszú távon is képes legyen gondoskodni róla. A gyermek iránti felelősség arra is indíthatja a szülőt, hogy terápiát vegyen igénybe, támogató közösséget keressen, és foglalkozzon saját mentális egészségével. A szerző saját felépülési tapasztalataira, kutatásokra, szakemberek meglátásaira és más, felépülő szülőkkel készített interjúkra támaszkodik, a könyv tehát gyakorlati útmutató és egyben személyes történeteket bemutató munka is.

A rendezvény utolsó blokkjában Frankó András vezetett kerekasztalt, ahol Hoffmann Katával, az „Igazából vége, csak nem vettük észre – A megsebzett gyermekkor hatása a párkapcsolatra” című könyv írójával, valamint Békési Tímeával, az „Elveszett gyermekkor – Szenvedélybeteg szülők gyermekeinek veszteség- és gyászfeldolgozása” című könyv egyik szerzőjével beszélgetett. Mindhárom kiadványt ajánljuk a segítő szakemberek és az érdeklődő laikusok figyelmébe.

EGY MAG Maraton – adománygyűjtő kampány a szenvedélybeteg szülők elfelejtett gyermekeiért

A konferencia egyik résztvevője, Bezselics-Békési Ildikó azért állt színpadra a rendezvényen, hogy meghirdesse az EGY MAG Maratont. Az adománygyűjtő akció ötletgazdája azt kéri, hogy aki szívesen támogatná a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Apa. Anya. Pia programját, az szervezzen a saját közösségben vacsorát, amelyre adománnyal lehet belépni, közös munkahelyi ebédet, sport- vagy kulturális programot, online kezdeményezést, versfelolvasást vagy bármi mást, amelyhez a saját közössége szívesen kapcsolódik.

Az EGY MAG Maraton célja nem pusztán az, hogy összegyűljön egy bizonyos pénzösszeg, hanem az is, hogy megtörje a tabut, és párbeszédet kezdeményezzen egy olyan témáról, amelyről nem szokás beszélni. Fontos, hogy minél többen megértsék: a szenvedélybeteg családokban felnővő gyermekek támogatása közös társadalmi ügy.

Az EGY MAG Maratonról további részletes információk az Adományozz.hu oldalon: https://adomanyozz.hu/gyujtes/egy_mag

Az előadások megtekinthetők a Fogadó Youtube csatornáján: https://www.youtube.com/@elfeledettgyermekek789

Ha szenvedélybetegségben szenved vagy hozzátartozója küzd a függőséggel, ajánljuk a https://kimondhato.hu/ és az https://apaanyapia.hu/ oldalakat. Van segítség!