A Magyar Máltai Szeretetszolgálat komáromi csoportja 1991-ben, 30 évvel ezelőtt alakult meg. Működését karitatív tevékenységekkel kezdte, és napjainkban is adományok gyűjtésével és rászorulók támogatásával foglalkozik. A Szeretetszolgálat égisze alatt működő Fogyatékosok Nappali Intézménye és a Sorstárs Támogató Szolgálatának élére nemrég Ravaszné Takács Mártát nevezték ki.

„Bár intézményvezető vagyok, mégis gyakorlati embernek érzem magam. A legtöbbször az ellátottak körében találnak meg, együtt játszunk, kreatív munkát végzünk, fejlesztem őket, vagy épp rendezvényt szervezek. Szerencsének érzem magam, hiszen olyan kollégák vesznek körül, akik maximálisan támogatnak” – mondta a Komarom.hu-nak az új intézményvezető.

Megtudtuk, hogy az ellátottak egyik legkedvesebb foglalkozása a hímzés, így a támogatók adományait viszonzásképp egy-egy szép munkával szokták megköszönni. Az intézmény hatalmas terhet vesz le a szülők válláról, hiszen míg hozzátartozójukkal itt foglalkoznak, addig ők munkába járhatnak, vagy elvégezhetik egyéb hivatalos tennivalóikat is. Az intézmény lakói gyakori szereplői a városi kulturális rendezvényeknek.

– A Támogató Szolgálat állami finanszírozású és hiánytevékenységgel foglalkozik. A személyi segítők otthonukban keresik fel a fogyatékkal élőket, majd heti terv alapján foglalkoznak velük. Az idejük nagy részét ügyintézési feladatok teszik ki, illetve elvégzik a gyógyszerek és receptek kiváltását vagy éppen a bevásárlást – tájékoztatott Ravaszné Takács Márta.

A személyi segítők 25 családot látogatnak jelenleg, míg a Fogyatékosok Nappali Intézményében jelenleg 31 beíratott ellátott van. Egyesek csak négy órát töltenek itt, de van olyan is, aki egész nap itt tartózkodik.