Máltai napló

Elmondták, hogy igyekeznek betartani a szabályokat, a gyerekeik szigorúan rájuk parancsoltak, hogy nem mehetnek sehova. Hiányolják a máltai közösséget, azt, hogy egymással találkozzanak, beszélgessenek, miközben a kezük szorgosan jár és hajtogatják a ruhákat.

Önkénteseink közül vannak, akik lelkesen élik meg ezt az időszakot, hiszen utolérik magukat a takarításban, otthoni teendőkben, kerti munkában.

Mások elmesélték, hogy kertjükön keresztül látják, hogy a természet visszatarthatatlanul megújul, s a gyümölcsfáik virágba borultak, elkezdték a tavaszi zöldségfélék veteményezését és a virágoskertek is egyre színesebb képet mutattak. Elégedettséget hallottam a hangjukból, hiszen meg volt a mindennapi elfoglaltságuk.

Mindegyikükről elmondható, hogy a bevásárlást és egyéb ügyintézést családtagjaik végezték, a mi feladatunk a lelki (mentális) támogatás volt.

Több olyan önkéntesünk is van, akik nem kertes családi házban él, hanem panellakásban, ami jobban a négy fal közé zárja az embert. Ők nehezebben viselték a magányt és bezártságot, hiszen nem találkozhattak még gyermekeikkel, unokáikkal sem. Sokszor csak az ablakból integettek egymásnak és mikor a gyerekek már nem látták, akkor zokogásba törtek ki. Rájuk még jobban odafigyeltünk ebben az időben, s nagyböjt lévén volt, hogy közösen imádkoztunk a telefonba, ahol bár fizikailag távol voltunk egymástól, lélekben mégis együtt. Ezután már sokkal nyugodtabbak voltak, s megbeszéltük, hogy naponta elkezdik a rózsafűzért imádkozni, vagy a szentírást olvasni. Sokszor ennyi is elég volt, hogy újra kiegyensúlyozottakká váljanak.

A Dél-alföldi Régió intézményeiben a dolgozók és ellátottak részére a szájmaszkok döntő többsége Baján készült. Ezekből önkénteseik részére is osztottunk ki, felmértük az igényeiket és elvittünk hozzájuk.

Ki a kerítésen, ki az ablakon kihajolva vette át és az örömöt látni rajtuk nagyon jó érzés volt, és hogy a mosolyuk minek is szólt: az adománynak, a személyes találkozásnak vagy a hosszan tartó beszélgetésnek?

Beszámoltak arról, hogy egészségesek, jól vannak, de nagyon hiányzunk és kivétel nélkül ők is tudni szerették volna, hogy nélkülük hogyan zajlik a máltai munka, milyen teendőink vannak és aggódtak értünk.

A védőtávolságot és biztonsági előírásokat minden alkalommal betartottuk és mi magunk is jókat kacagtunk a gyakran behomályosodó szemüvegen, melyen egy idő után már ki sem láttunk.

Minden beszélgetésünk alkalmával önkénteseink nem feledkeztek meg rólunk sem, érdeklődtek hogylétünk felől, kitartást, erőt kívántak munkánkhoz.

A kialakult vírus helyzetben a családok egymásra figyelése, gondoskodása, összetartozása felerősödött. Senki nem érezhette az elhagyatottságot.

Mindenki ott segített, ahol csak tudott, hogy átsegítse embertársát a nehéz időszakon. Türelemmel, megértéssel és gondoskodó szeretettel, hiszen:

„…törődnünk kell azokkal, akiket ránk bízott az Isten.”

A beszámolót készítették:

Pálmai Emőke

Maros Beáta máltai munkatársak

Feri bácsi egy lakótelepi ház 4. emeletén él, néhány hónappal ezelőtt eltörte a lábát és még lábadozik, járókeretet használ lakáson belül. Járása nehézkes, ebből kifolyólag sem tud kimozdulni, nem beszélve a fertőzés veszélyéről. Internettel nem rendelkezik, így ismerősétől hallott a Szeretetszolgálatról, s telefonon érdeklődött a lehetőségeiről.

Elmondta, hogy hetente egyszer szeretne segítséget kérni a bevásárlásban, illetve a gyógyszerei is kifogyóban vannak. Kértem, hogy írja össze a szükséges élelmiszerek listáját és a megbeszélt napon elviszem a lakására. A hústermékek beszerzése nem bizonyult egyszerű feladatnak, három boltot is felkerestem mire meg tudtam venni - ez még a termékfelvásárlás időszakában volt. Azóta minden zökkenőmentesen zajlik, általában egy boltba be tudok mindent szerezni, amire szüksége van.

A patikai ügyintézésnél csodálkozva hallgatta az eRecept felírására és kiváltására vonatkozó információkat, és kétkedve fogadta, hogy tényleg elegendő-e telefonon az asszisztens hölggyel leegyeztetnie a szükséges gyógyszerek nevét és mennyiségét. Telefonbeszélgetésünk végén elkértem a TAJ számát és biztosítottam róla, ha bármilyen gond lenne a kiváltás során jelentkezni fogok. Erre szükségem is volt, mivel Feri bácsi több gyógyszere nem volt készleten és felvetődött a kérdés, hogy másikkal helyettesíthető-e. Felhívtam és tételesen leegyeztettük melyiknél mit tart megfelelőnek. A gyógyszertári asszisztens türelmesen és megértően hallgatta végig a beszélgetést és annak megfelelően állította össze a csomagot.

Érkezés előtt minden alkalommal telefonon jeleztem számára a bevásárlás összegét és megbeszéltük, hogy váltópénzt kell-e magammal vinni. A máltai egyenruhát látva mindenképpen bizalommal fordult hozzám és a nyugtatömb aláírását követően még a védőtávolság betartása mellett hosszabb ideig beszélgettünk.

Az egyedülálló embereknek a külvilághoz a legfontosabb kapocs egy másik ember személye. A magányossága abból is látszott, hogy akár órákig is elbeszélgetett volna úgy, hogy ő az ajtón belül a járókeretére támaszkodik, míg én a lépcsőházban álldogálok.

Magdi nénit mi hívtuk fel első alkalommal, jelezve, hogy egy közös máltai önkéntesünk kérte, hogy segítsük neki a mindennapjait. Nagyon megörült és utólag bevallotta, hogy elég nehezen állt rá arra, hogy segítséget kérjen. Nem szeret kérni, eddigi élete során is hozzászokott már ahhoz, hogy ellátja magát, de a mostani helyzetben máshogy kellett hozzáállni.

A belvároshoz közel eső utcában lakik, ami jól megközelíthető autóval és gyalogosan is. Önkéntesünk megosztotta velünk azt az információt is, hogy a néni nagyon kedves, a világhoz nagyon pozitívan áll és vallásos személy. Első találkozásunkkor a bevásárlást vette igénybe, s igyekeztem körültekintően felmérni, hogy van-e esetleg valamilyen érzékenysége (laktóz, glutén), vagy más egészségügyi problémája, amit fontos szem előtt tartanom.

Lediktálta mire lenne szüksége és mindenben nagyon szerény volt: „ha nem találnak, nem kell máshova elmenni, nem akarom az idejüket rabolni, biztosan más fontosabb dolguk is akad, mint hogy ennyi időt rám szánjanak”. Ehhez hasonlót biztosan hallottatok már Ti is, akik az idősebbeknek segítetek a mindennapokban. Ez mosolyt csalt az arcomra és miközben a nyugtát és a fizetést rendeztük, megnyugtattam, hogy szívesen teszem, nagy szeretettel jövök minden alkalommal és „tessék megnyugodni, hiszen én is nagyon szeretek beszélgetni”.

Igaza volt önkéntesünknek, egy csupa szív nénit ismertem meg, akit a hetek alatt egyre inkább a szívembe zártam. A védőtávolság tartása mellett minden alkalommal mesélt az életének egy szakaszáról és ez csak megerősít abban, hogy micsoda élettapasztalattal és bölcsességgel rendelkeznek a szépkorúak. Mivel tájékozott az internet használatában, így javasoltam neki, hogy nézze minden nap facebook oldalunkat, ahol vallásos gondolatokat, cikkeket, dalokat, filmeket osztunk meg.

És vajon mi, mit kapunk tőlük egy-egy találkozás alkalmával? – jó szót, őszinte mosolyt, rengeteg dicséretet, tanúbizonyságot a mérhetetlen hitükről és egy-egy élettörténetet. És a kimondatlanul is „elhangzó” szavakat: találkozunk még?

Felvetődik bennem a kérdés: vajon elég időt töltünk-e velük, közöttük, vagy erre nem jut idő a felgyorsult világunkban, ahol hétközben a munka, család, hétvégén a fesztiválozás, élmények gyűjtése tölti ki időnket.

Vajon tényleg egy ilyen krízishelyzet kell ahhoz, hogy jobban odafigyeljünk egymásra, megtanuljuk értékelni a másik embert és odaadjuk számára az egyik legértékesebb kincsünket: az időnket.

Kozma Imre atya gondolatai mindig aktuálisak:

„Annyit ér az életünk, amennyi áldozatot tudunk hozni egymásért”

a Bajai Csoport munkatársai:

• Csovcsity Claudia
• Pálmai Emőke
• Maros Beáta

A járványhelyzetben a mozgósítás célja az is volt, hogy bezártságunkban is borítsuk virágba mind tágabb mind szűkebb környezetünket, ültessünk otthon is legalább egy fát. A közösség 1.000 db szürkenyár facsemete felajánlást kapott, melynek visszaiskolázása volt a feladat, hogy aztán ősszel a megfelelő helyekre kerüljenek át.

A szervezők kidolgozták az alternatív és biztonságos ültetés lehetőségeit, így megvalósulhatott a közösségi ültetés szájmaszkban, a megfelelő védőtávolság megtartása mellett.

Önkénteseinket tájékoztattuk az akcióról, akik rövid időn belül nagy örömmel és lelkesedéssel csatlakoztak. Fontos volt számunkra, hogy közös erővel, jó hangulatban, gyorsan valósuljon meg az ezer fa elültetése.

A szervezők az első napon 2 órás idősávokba osztották be a jelentkezőket, ezzel is elkerülve a tömeges jelenlétet. Elsősorban gyermekes családok vettek részt a programban, s ez a fajta kimozdulás nem csak egy szabadidős tevékenységet jelentett, hanem annak hasznosságát is.

A feladat elvégzése különösebb szaktudást nem igényelt. Máltai közösségünk ereje abban is megmutatkozott, hogy akik nem rendelkeztek a szükséges eszközökkel (gereblye, metszőolló, ásó, kapa stb.), azok helyett társaik hoztak nagyobb számban.

földbe helyezését, azok visszametszését és locsolását, hogy ezek után intenzív növekedésnek indulhassanak.

Több óvodás korú gyermek is bekapcsolódott a facsemeték bőséges vízzel való öntözésébe, amikor egyszer csak feltűnt egy kis számú vadkacsa csapat a bokrok tövéből, valószínűleg inni érkeztek ők is.

A Nagy-Pandúr szigeten mintegy 600 csemetét sikerült elültetni, melyet másnap a Petőfi-szigeten folytattunk, ahol további 400 fa került földbe.

Tettvágy, feladattudat jellemezte a mintegy 15 főből álló máltai csapatot, hiszen fontos, hogy elegendő oxigén termelődhessen a jövőnk, az emberiség, gyermekeink, a növény és állatvilág számára. Sokat tettünk mindkét nap Földanyáért, földünk természetes egyensúlyának visszaállításáért.

Ismételten megállapítottuk, hogy csapatban dolgozva összeadódnak az energiák és nagyobb eredmény születik. A közösség ereje pozitívan hat mindannyiunkra, a nevetés, a jókedv, a szívből tett cselekedet emeli az emberi létet.

A kellemes időjárás és a közösen töltött órák hatékony munkát eredményeztek, elültetésre került mind az ezer facsemete.

Ezt a napot mindannyian lélekben feltöltődve, testben pedig kellemesen elfáradva zártuk.

Maros Beáta