Máltai Szeretetszolgálat

Íratkozzon fel hírlevelünkre!

Máltai napló

Motiváció, döntés, cselekvés - a vállalkozói lét alapjai beszélgetés egy frissen vállalkozóvá vált pályakezdővel

Szerző: Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2020-11-12 00:00:00

Motiváció, döntés, cselekvés - a vállalkozói lét alapjai 			beszélgetés egy frissen vállalkozóvá vált pályakezdővel

A vírusidőszakot követően egy pályakezdő fiatal hölgy azzal kereste meg a bajai mentorirodát, hogy kozmetikusként szeretne vállalkozást nyitni, és ehhez szeretné a szeretetszolgálat mentori segítségét igénybe venni. A helyi foglalkoztatási program keretében tájékoztatást nyújtottunk a lehetőségeiről, segítettük az ügyintézést a Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztályán.

2020. június 1-vel vette igénybe a vállalkozóvá válás támogatását, most az első három hónap tapasztalatiról beszélgettünk vele.

 

 

Mikor döntötte el, hogy kozmetikus szeretne lenni?

Már középiskolában tudtam, hogy ezen a pályán szeretnék elhelyezkedni, mindig is foglalkoztatott a kozmetika, a szépségipar világa. Rendszeresen jártam kozmetikába, és kezelés közben mindig figyeltem a kozmetikus munkáját, érdeklődtem az egyes munkafolyamatok után. Az érettségi megszerzését követően pedig esti tagozaton tanulhattam meg a szakmához tartozó különböző technikákat.

 

Gyakorlati helye is volt?

Igen, nagyon tetszett a gyakorlati helyem, az oktatóm és a vendégek kedvesek és segítőkészek voltak. Sőt, saját vendégeket is vihettem, így több gyakorlási lehetőségre tehettem szert, ami a későbbiekben vált hasznomra.

 

Miért döntött úgy, hogy saját vállalkozásba kezd?

Az a típusú ember vagyok, aki szereti beosztani a saját idejét, így mindenképpen egy önálló vállalkozásban gondolkodtam, ahol a magam főnöke lehetek. Példa is volt előttem, édesapám őstermelőként dolgozik.

 

Tudott a vállalkozóvá válás támogatásának lehetőségéről?

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Bajai irodájában jártam, ahol mentor volt segítségemre. Részletes tájékoztatást kaptam, majd pedig időpontot egyeztettünk a Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztályának ügyintézőjéhez is az ügyintézés kapcsán.

 

A Foglalkoztatási Osztályon intézték tovább az ügyét?

Kissé izgultam, de felesleges volt. Az osztályvezető és az ügyintéző is teljes körű információval szolgáltak, igaz, több dokumentumot is ki kellett töltenem, de ebben is segítségemre voltak.

 

Mi kellett ahhoz, hogy igénybe vehesse a támogatást?

Először is felkerestem egy könyvelő irodát, ahol minden fontos információt elmondtak számomra. Saját bélyegzőt készíttettem, nyugtatömböt vásároltam. A Bács – Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara irodáját is fel kellett keresnem.

 

Hol indította el vállalkozást és miért ezt választotta?

Eredetileg Nagybaracskán éltem, azonban ott nem láttam nagy lehetőséget vállalkozásom elindítására, hiszen egy 2000 fő alatti településről van szó. Ezért esett a választáson Bajára, hiszen nagyobb lélekszámú város és már a gyakorlati helyemnek köszönhetően sokan megismerték a munkámat.

 

Most milyennek látja vállalkozását, vendégkörét?

El tudom mondani, hogy minden kezdet nehéz, azonban kitartással és önképzéssel sokat változott a vállalkozásom a kezdetekhez képest. Ebben segítségemre volt a Szeretetszolgálat mentora is, aki a kezdeti nehézségekben is mellettem állt és bíztatott.

 

Sok visszajáró vendégem van, sokan ajánlanak is, s így alakulnak ki az újak, akiket szeretettel fogadok. Nagyon divatossá vált az utóbbi időben a műszempilla használata, így azt szinte mindennap készítek. Vendégeim mosolyogva hagyják el a szalont, ami boldoggá tesz, hiszen ez egy pozitív visszacsatolás számomra, hogy jó úton haladok.

Figyelek mire van nagyobb igény a vendégek részéről. Közösségi oldalakon hirdetem vállalkozásomat, a hirdetéseket is magam készítem.

 

Jelenleg több munkatárssal. olyan szalonban dolgozom, amit több személy bérel. Később szeretnék egy külön szalonban  önállóan dolgozni .A távolabbi cél egy teljesen önálló szalon megnyitása.

Összegezve milyen tapasztalatai lettek az elmúlt 3 hónapban?

Sokkal türelmesebb lettem, hiszen nagyon nehéz emberekkel dolgozni.  Egyre nagyobbak az igényeik, extrémebb szolgáltatásokat is kérnek a vendégek. Szeretnék menni még több tanfolyamra, hogy még több szolgáltatást tudjak nyújtani, hiszen most még az alapokat csinálom.

Ez a szakma engem is formál, a kommunikációmat éreztem eleinte nehezebbnek, de napról napra bátrabb vagyok.

 

Büszke vagyok magamra, hogy ilyen fiatalon elindíthattam vállalkozásomat, s ezáltal egyik álmom válhatott valóra.

Köszönöm szüleim és mentorom segítségét, tanácsait, biztatásait.

 

 

Radics Katalin mentor

Csovcsity Claudia mentor